
BA ZI Konzultáció eredmény
„Öt évig dolgoztam a munkaerő toborzásban, Londonban, az Egyesült Királyságban, az egyik legkeményebb piacon, amin valaha is dolgoztam. Négy év folyamatos kemény munka után, ami 65 órás munkahetekből állt, úgy éreztem, hogy sem a szakmai karrierem, sem pedig az én személyes életemben nem haladok a megfelelő irányba. Ekkor találkoztam egy konzultációra Dr. Neuhauser Krisztina Feng Shui mesterrel.
Ő azt tanácsolta nekem, hogy másik országba helyezkedjek át és, hogy változtassak az akkori munkahelyemen, ahol jól kerestem ugyanakkor, nem voltam elégedett. Egy kedvező időpont kiválasztása mellett döntöttem Dr. Neuhauser segítségével. Megkérdeztem tőle, hogy jó ötlet-e visszatérnem Magyarországra, hogy az Ő számításai alapján helyes döntés-e, hogy visszatérjek Magyarországra és, hogy boldogulnék-e ott személyesen illetve szakmailag.
Dr. Neuhauser-től kaptam egy nagyon pontos választ, többek között egy nagyon pontos dátumot, ahhoz hogy felmondjak annál a nagyvállalatnál, ahol dolgoztam Londonban és hogy elkezdjem az egész hazaköltözést.
Egészen pontosan 2009. szeptember 9.-én, reggel 09.óra 09 perckor behunytam a szemem, és rákattintottam az egér gombjára, így elküldtem lemondásomat az akkori főnökömnek. Az akkori a vállalatomnál rengeteg beosztottat elbocsáltottak annak idején a gazdasági krízis miatt és nem fizették ki a szokásos bónuszokat, azoknak akiket elbocsáltottak, hát még azoknak akik felmondták szerződésüket. Úgy tűnt, mintha én lettem volna a kivétel! További hat hónapra Fizettek nekem járulékokat – ellentétben mindenki mással!
Én ezután visszaköltöztem Magyarországra és egy saját új vállalkozásba kezdtem, ami a sportmenedzsmentről szól és, ami most már egyre hihetetlenebb ütemben növekszik. Otthon rátaláltam az életem társára, akivel most boldogan élek együtt!
Nagyon ajánlom Dr. Neuhauser szolgáltatásait–megbízható, profi és pontos. Ennek segítségével mindenki aki erre nyitott, értékes időt, pénzt és energiát takaríthat meg!”