Horoszkóp esettanulmányok és interjúk

A Bárány

A nehézségek között is kitart.

barany-kep

A Bárány évében született emberek olyan típusú energiát nyilvánítanak meg, ami lehetővé teszi számukra óriási terhek elviselését, miközben szilárdak maradnak. Miként a juhoknak is megvan az a rendkívüli tulajdonsága, hogy képesek szélsőséges éghajlati viszonyokat is elviselni, és gyér növényzetű területeken megélni, az ebben a jegyben született emberek is rendelkeznek egy láthatatlan erővel, ami lehetővé teszi számukra, hogy túléljék a változó körülményeket. Az ezzel az energiával bíró emberek azt a külső benyomást kelthetik, hogy jámborak, de figyelmemre méltó a belső lelkierejük. Ez adja azon képességüket, hogy életben maradjanak ott, ahol mások, ha mégoly robusztusan néznek is ki, képtelenek erre. Az ilyen emberek tökéletesen alkalmasak lehetnek a szabadban végzendő munkákra, valamint vészhelyzetekben segítségnyújtásra, kommandós bevetésekre, ahol célirányosan kiképzett kis csapatokban tevékenykednek zord körülményeknek kitéve.

Ezek az emberek különösen keményen dolgoznak, nem csupán a maguk feladatát végezve el, de mások terheit is átvállalva. Függetlenül attól, hogy egy nagycsaládot látnak el, vagy kibontakozó krízishelyzetben segítenek, büntetőmunkát végeznek, vagy lehetetlen határidőket teljesítenek, mindig hajlandónak tűnnek még többet vállalni. Valójában se nem szeretik, se nem keresik a kihívásokat, mégis hajlandóak elviselni bármilyen rájuk rakott terhet. Némelykor olybá tűnhet, képesek halálra dolgozni magukat. Örömmel felajánlják, hogy minden nehézséget a vállukra vesznek, s úgy tűnik, megvan az a belső erejük, hogy még akkor is kitartsanak, mikor már szinte alig tudnak mozogni.

A Bárány energiájának e rendíthetetlen jellemzője átlagon felüli mértékben teszi megbízhatóvá az ilyen embereket. Ritkán találkozunk velük magas vezetői pozíciókban. Mikor sok energiát és kemény munkát szentelnek egy végül sikeres feladatnak, vezetőik kapnak meg minden dicséretet és ünneplést. A Bárányok a háttérben maradnak, önteltség nélkül. Csodás csapatmunkára képesek és jól boldogulnak mások társaságában. Akár a vízen méltóságteljesen, nagy elszántsággal sikló hajók, ők is csendesek. Ritkán panaszkodnak. Hatalmas erejük azon képességükben rejlik, hogy tudnak hallgatni, figyelni és kitartani.