Horoszkóp esettanulmányok és interjúk

Az Öt Elem

“Az energia fejlődésének öt szakasza: a föld, a fém, a víz, a fa és a tűz felöleli a természetben fellelhető összes jelenséget. Olyan jelképrendszer ez, mely az élet minden területére egyaránt vonatkozik.” Su-Wen A kínai filozófia alapvető része az öt elem (öt fázis), bár ezeknek semmi közük az anyag végső alkotóelemeihez. Az öt elem a …

Horoszkóp esettanulmányok és interjúk

A Patkány

Kinyújtja karjait A Patkány évében született emberek gyakran bírnak azon megkülönböztető jellemvonásokkal, melyek a patkány családját a természet egyik legellenállóbb fajává tették. A ma patkányként ismert állatok állítólag már az emberi lények megjelenése előtt jóval itt éltek a bolygón, és egyes tudományos feltevések szerint jó eséllyel túlélik majd azt az időt, mikor az emberi faj …

Horoszkóp esettanulmányok és interjúk

A 12 állatjegy

“Egykoron, miután Sziddhátra herceg megvilágosodott, Buddha magához hívatta a Föld állatait, hogy bölcsességéből megajándékozza őket. Ám az állatok túlságosan el voltak foglalva saját vágyaikkal, és azok kielégítésével, és nem foglalkoztak Buddha meghívásával. Végül csupán 12 állat indult útnak, hogy Buddhát meglátogassa. Buddha pedig érkezésük sorrendjében az állatöv egy-egy jegyével ajándékozta meg őket.” A pontos sorrend: …

Krisztina Mester cikkei

A Kínai Arcolvasás Titkai

A Kínai Arcolvasás egy gyors és egyszerű módja annak, hogy megismerjük a másikat. Az ősi kínai művészetet, az arcolvasást a császárok is használták, amikor kiválasztották a jövendőbeli császárnét az arcukról készült festmény vagy kép alapján. Az Arcolvasás meglepő titkokat tárhat fel!  Betekintést nyerhetünk egy emberi kapcsolat jövőjébe: például abba, hogy a másik személy hogyan viselkedik …

Egyéb

Tértisztítás

A tértisztítás egy mély és nagyon hatékony módszer lakások, irodák, iskolák, kórházak és akár autók energiájának tisztításához és felfrissítéséhez.        Az energiaszintek változásai a helyeken, ahol élünk, dolgozunk, vásárolunk és szocializálódunk messzemenő hatással lehetnek a fizikai, lelki, mentális és spirituális jólétünkre.