A kínai asztrológia Nyugaton elsősorban a 12 állatjegyről ismert, de ezek a horoszkópnak csak egyetlen, első közelítését jelentik. A kínai naptár ugyanis a holdfázisokra épül: a holdévben 12, nagyjából 29 és fél napos hónap van, és a teljes holdév 11 nappal rövidebb a napévnél, összesen 354 napos.
A több ezer éves kínai holdkalendárium évkezdete minden esztendőben változó. Az új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, rendszerint attól függ, hogy a téli napforduló, a Nap fényének növekedése utáni első holdhónapot követően a tavaszi napéjegyenlőségig tartó időszak félidejében mikor következik be az első újhold. Amikor elkezd nőni a Hold fénye is, az a teljes megújulás jelképe. Ez a nap a Chui Feng Shui asztrológia szerint bárhová eshet december 21-e vagy december 22-e között az európai naptár szerint. Ennélfogva a kínai hagyomány szerinti évek hossza sem egyforma: némelyik hosszabb, a másik rövidebb néhány nappal vagy akár héttel.
A dolgot elsőre látásra tovább bonyolítja, hogy figyelembe veszik egy-egy évnél a kínai hagyomány szerinti öt elemet is. A föld, fém, víz, fa, tűz és a tizenkét állatjegy kombinációi alakítanak ki egy-egy hatvan esztendőre szóló ciklust, amelyen belül a 2009. év a Bivaly éve, és a föld elem tartozik hozzá. A Föld Bivaly (Chi Chou) éve korán kezdődött, és hosszú lesz: 2008. december 21-én 19:51 perckor kezdődött és 2009. december 22-én 01:40 perckor ér véget. Ez a számítás a különleges precizitása a Chue Feng Shui asztrológiának.
A horoszkóp kalkulátor segítségével megtalálhatja, hogy melyik állatövi jegy és melyik kínai elem (fázis) tartozik az Ön születési évszámához, de ha ennél pontosabb asztrológiai jellemzésre vágyik, akkor ehhez születésének holdhónapjára, holdnapjára, valamint órájára is szükség van.